Kép, vásárlás, támogatás, lehetőség

Kedves Olvasó!

1. kép

Többen kerestek már meg azzal a kérdéssel, hogy van-e lehetőség a blogon megjelent képek "falra tehető formában történő megvásárlására." Eddig csak egyedi megrendelésre adtam el képeket, most azonban a szükség úgy hozta, hogy ehhez a lehetőséghez kell folyamodnom.


Mint azt sokan tudják, mozgáskorlátozott vagyok. Ez az esetek többségében leküzdhető akadályokat jelent, vannak azonban olyan helyzetek, melyekben komoly problémákkal kell szembesülnöm. Ilyen az  utazás, kivált, amikor kutatás miatt terepmunkára menve az egész "hivatalt" a nyakamba kell vennem, s ha ez nem lenne elég, a személyes cuccokon túl még az önmagában is súlyos fotóapparátust is cipelni kell. Néhány kisebb baleset és veszélyes helyzet után úgy döntöttem, hogy a nagy masina mellé főként kutatási célra egy kisebbet szerzek be. Ez egy Canon EOS-M rendszert (gép, objektívek, stb.) jelent. Több év alatt majdnem teljes rendszert sikerült kiépítenem, azonban hiányzik még egy-két eszköz (s közben az amortizáció és a technológiai avulás is érezteti hatását). Most egy nagy projekt elején, sok terepmunka előtt állva szeretném a rendszert teljessé tenni, erre azonban az anyagi forrásaim - beleértve az ösztöndíjamat is - nem elegendőek. Persze, ez egyrészt magánprobléma, ám én is havi rendszerességgel segítek kis összegekkel mások hasonló magánproblémáin, így arra gondoltam, hogy - e támogatási forma népszerűségét is látva - hátha nekem is összejön. Másrészt az is igaz, hogy vannak nagyobb fotós munkáim, azokból is lehetne finanszírozni egy ilyen beruházást, ám pechemre ezek afféle "társadalmi munkák" vagyis az erkölcsi hasznon kívül egy fillért sem látok belőlük. (Ja, ez pech...) Tehát marad a következőkben felvázolt lehetőség.

Ebben a bejegyzésben van két fotóm (egy fentebb, egy pedig alább), az egyik színes természetkép, a másik egy fekete-fehér épületfotó (utóbbi Kolozsvárott, a Szent Mihály templomban készült). A két kép megvásárolható 2500 Ft-ért (természetesen darabja, és egymástól függetlenül).

A képeket két verzióban teheti magáévá bárki:
- online, letölthető formában, amit bárhol, bármire ki lehet nyomtatni, használhatja háttérképnek, stb.
- "papír" alapú formában. Ebben az esetben 13x18 cm-es méretben Kodak Royal fotópapírra nagyítva, kémiai eljárással kidolgozva, 20x30 cm-es fekete paszpartuban, bélelt borítékban postázva küldöm el a megrendelőknek.

A megrendelés menete a következő: ide kattintva el kell látogatni a webshopba... a többi szinte megy magától.


Minden megrendelő számlát kap, ugyanakkor ez az akció egyben támogatást is jelent, így azok nevét, akik képet rendelnek, ebben a blogban támogatóként közzé is fogom tenni. 

Amennyiben valaki a megrendelés értékénél nagyobb összeggel kívánja támogatni a munkámat, vagy a fentiektől eltérő méretben/kivitelben szeretné a képeket megrendelni - vagy a blogban szereplő más képekre vágyik -, kérem vagy e-mailen keressen.

Megértésüket  és támogatásukat előre is köszönöm!

2. kép