Kellemetlen karácsony


Ezzel a címmel látott volna napvilágot a Reformátusok Lapja január 11-én megjelenő számában egy újabb kis szövegem. A lap azonban nem tudta vállalni a megjelentetését, így - miután a témával kapcsolatban korábban már írtam a FB-on - gondoltam, itt mégis nyilvánosságra hozom. A szöveg a lap kérésének megfelelően 4400 n terjedelmű.




Még karácsony előtt az egyik magyarországi hetilap címlapján egy erős karikatúra jelent meg. A kép - Gerard van Honthorst 1622-ben készült festménye alapján – a „gyermek imádása” toposzát felhasználva az aktuális hatalom kritikáját fogalmazta meg: a „szent család”, a pásztorok és a bölcsek szerepében kormánypárti politikusokkal találkozhattunk, a középpontban pedig a „kisjézus” helyén egy kupac aranypénz feküdt. Jóllehet első látásra nem esik jól az embernek a keresztyén ikonográfia ilyen jellegű kiforgatása – mint azt sokan megfogalmazták: épp karácsony előtt – azonban jobban átgondolva, formai tekintetben a kép könnyen megérthető. Egyfelől számtalan példát találhatunk arra, hogy az üdvtörténet eseményeinek művészi újrafogalmazásai saját koruk számára aktuális politikai és társadalomkritikai tartalmakat hordoztak. Ezen ráadásul nem is kellene annyira meglepődni, hiszen tudjuk, hogy maga az alaptörténet is számos ilyen motívumot rejt. Másfelől a keresztyénség történetét társadalmi szerepértelmezéseinek összefüggésében meghatározza a mindenkori adott kultúra befolyásolására irányuló törekvés, ami sok esetben annyira sikeresnek bizonyult, hogy a kultúrák keresztyén (gyökerű) elemei szinte önálló életre keltek. Ennek egyik összetett példáját Max Weber vázolta fel, bemutatva, hogy miként születik a puritán vallásosságból egy sajátos „szekularizációs” folyamat végén a protestáns etika. Hasonló folyamattal a keresztyén művészetek területén is találkozhatunk. Ma már néhány specialistán kívül senki sem tudja például, hogy miért a rózsaszín a lányok, s a kék a fiúk színe, pedig ez is a keresztyén szimbolikában gyökerezik.

Mindez legfeljebb művelődéstörténeti szempontból lenne érdekes, ha az egyik civil szervezet nem ítélte volna el az illető hetilapot mondván, hogy az keresztyén hívek millióit sértette meg, majd vallásos értelmiségiek is csatlakoztak a tiltakozáshoz azzal, hogy a kép gúnyt űz egy keresztyén szimbólumból. A tiltakozók szerint, aki a Szent Család képét így használja, „nem érti, illetve súlyosan elcsúfítja az esemény fontos üzenetét…” Mikor ezeket a sorokat írom – advent negyedik vasárnapján éjjel – a médiában már keresztyénüldözésről van szó: az időzítés nyilvánvaló tervszerűségéről, az ünnep meggyalázásáról, arról, hogy egy „rejtett alany” el akarja venni az ünnepünket, s az egész kérdés épp részévé válik a nemzeti keresztyén konzervatív és a liberális lövészárkok közötti frontvonalnak.

Egykori gimnáziumi osztályfőnököm sokszor mondta, hogy „ne keverjük össze Gizikét a gőz ekével” s most némi döbbenettel szemlélve az események alakulását, ez a figyelmeztetés jutott eszembe. Mi keresztyének ugyanis sokszor állítjuk, hogy Krisztus nevéért üldöznek bennünket olyan esetekben is amikor „csupán” arról van szó, hogy olyan szavainkkal vagy tetteinkkel irritáljuk nem keresztyén embertársainkat, melyek éppen arról tanúskodnak, hogy „mi” magunk nem értjük vagy csúfítjuk súlyosan el Krisztus üzenetét. Félreértés ne essék, valószínűleg ha értjük és komolyan vesszük, akkor is irritálni fogunk némelyeket. Nem mindegy azonban, hogy a szegények, elesettek, jogfosztottak, lenézettek, kitaszítottak gyűlölnek bennünket azért, mert azokat az ideológiákat és azt a hatalmat támogatjuk, mely szegénységbe, elesett és jogfosztott állapotba juttatja őket, mely lenézi és a társadalom peremére szorítja az emberek egyre nagyobb tömegét – vagy éppen ellenkezőleg, a hatalom gyűlöl és üldöz bennünket azért, mert vele szemben kiállunk azok mellett, akiket szegénységbe taszított, térdre kényszerített, megfosztott a jogaitól, lenézett és ellehetetlenített. Az első esetben megérdemeljük a gúnyt, mert mi magunk vagyunk az okai, ráadásul azzal, hogy miattunk éri gyalázat Isten nevét. A második esetben kiérdemeltük azt, hogy Krisztusért gyalázzanak bennünket, mert jelenvalóvá tettük őt a társadalomban.

A címlap mindenképp felháborodást vált ki, de nem mindegy miért háborodunk fel: az első esetben azért, mert minket ért támadás szimbólumainkon keresztül reprezentált státusunkban, vagy a második esetben azért, mert megint képtelennek bizonyultunk arra, hogy jelenvalóvá tegyük Krisztust úgy, ahogyan őt szimbólumaink felmutatják. A két esetet nem jó összekeverni.

Azonban azt is hiszem, hogy az ünnepet senki nem tudja elvenni tőlünk, ha az ünnep bennünk van. Ehhez azonban meg kellene végre értenünk, hogy Krisztus nem azért született meg, hogy nekünk kellemes karácsonyi ünnepeink legyenek.



Megjegyzések

  1. https://jhnnsclvn.wordpress.com/2014/12/24/the-holy-family-a-szent-haramia-csalad/#comment-40666

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-) Volt már, hogy ugyanez a blog egyik cikkében "megkülönböztetetten kiváló lelkész"-nek vagy valami hasonlónak nevezett :-) most meg képmutató aljas idióta lettem. Változnak az idők...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések