Egységünnep


Szombaton "Egységünnep" - vagy miként az idén mondták: egység fesztivál" - volt Debrecenben. Öt éve, 2009. május 22-én a Kárpát-medence magyar református egyházai egyesültek, s erre emlékeztek, emlékeztünk ezen a napon. Az első évfordulón az egyik püspökünk azt mondta egy interjúban, hogy még ki kell találni ennek az emlékezésnek a formáját. Azóta minden évben van "egységnap", s mint az eddigiek, úgy az idei ünnep is arról győzött meg leginkább, hogy van még min gondolkozni, van még mit kitalálni. Erről azonban majd máskor. A reformatus.hu beszámolói mellé (az egyikben még engem is elkapott Kiss Sándor pár mondatra) itt van pár kép arról, ahogy én láttam ezt a napot.